A család itt hagyott minket, nyaralnak. Ők szabadok. Te szabad vagy – kajánkodnak a kajánok.
Maradék családom Gida & Pindur szerint a szabadság nem az akarat korlátlan szabadsága, a tiltott majszolása - a szabadosság - hanem a kényszerektől való mentesség. Honnan veszik? Látszik, hogy lányok. Az akarat korlátja az egészet figyelembe vevő belátás. Ők azt mondják mi így vagyunk egész, szabadságunkat – kényszerektől mentes létezésünket – ez az egész garantálja. Az egészen kívül nem lehetünk szabadok. Kóbor kutyák lennénk. Aztán hozzáteszik - te is. (Ez a nekem szóló figyelmeztetés régóta felesleges.) Az egész fenntartásáért hajlandók szolgálni, másoknak – nekem – engedelmeskedni. Az emberi méltóság keretein belül. Hogy valahol szabadok lehessenek. Ez az igyekezetük viszonzásra talál. A méltóságra kényesek. Ezt abból gondolom, mert néha visszapofáznak. Aminek a lehetőségét elfogadtam. Az engedetlenség jogát? A forradalom szabadságát? Nincs jelentősége. Mert akármelyiket is, csak addig, amíg az egészet nem veszélyeztetik. Ezt ki dönti el?
Bepakolom a rongyszőnyegeket a kocsiba. Ők nézik. Mozdulatlanul. Bármi történhet. Bedobok mellé egy törülközőt. Ők nézik. Mozdulatlanul. Bármi történhet. Bedobom a pórázt. Ők nézik. Mozdulatlanul. Bármi történhet. Nem szólok, bemegyek egy palack vízért, amire visszajövök már a kocsiban ülnek peckesen feszülten. Izgulnak. Tekintetükben a kérdés, eltalálták-e a közösség felkínálta lehetőséget, a szabadság gyakorlására? Itt és most. Ma. Becsukom az ajtót kitörő vinnyogós, csaholás. A bizonytalanságnak vége. Megyünk a Dunára. Gyakorolni a szabadságot. Lejárhat-e ennek az örömnek az ideje? Kellenek-e ehhez az örömhöz próféták? Különösen tökkelütöttek? Mi, az egész kellünk hozzá. De ezt már elmagyarázták.
