A történelemnek nincsenek eszközei és/mert céjai sincsenek. A történelem az emberi kreálmány, méghozzá a különböző történések időben folyamatosan alakuló, változó , a tudatban megformálódott nyomainak a spekulatív összerendezése. Csak a létében bizonytalan ember görcsös késztetése, hogy a történelmet - a mindenkori jelenből "visszatekintve" - bizonyos "állandó" konstrukciónak tekintse, hogy a szétszóródott történeti elemeket egy jellemző egésszé összerakosgassa. Tehát a történelem nem alkalmas arra, hogy abból bármit is tanuljunk, tanulhassunk, hiszen a múltról csak különféle, nyilvánvalóan csak töredékeken alapuló elbeszélések születhetnek, de sosem jöhet létre a teljes történet hiteles rekonstrukciója. Természetesen nem azt cáfolom, hogy az embernek vannak különböző történetei, amelyek aktuális történéseit bizony befolyásolhatja. De most ide illőnek érzem Fukuyama válaszát arra, hogy mi történik akkor, ha mondjuk az emberiség eljut az ígéret földjére? "És végső soron azt sem tudhatjuk, hogy ha a kocsik többsége megérkezik abba a bizonyos városba, s utasaik egy kicsit körülnéznek, megfelel-e nekik új környezetük, nem indulnak-e hamarosan tovább."

A történelem célok, törekvések, eszközök, identitások története. Esettanulmányok sora. Egy mintagyűjtemény. Annyira létezik, hogy csuhaj! :)

Van, aki így gondolja, van, aki nem.Én pl. sámli-filozófiának hívom! Akkor tessen csak tovább filózgatni azon, hogy vajon miért nem tanul soha senki egy szemernyit sem abból a bizonyos, és mindenkor manipulált és statikus kreációból, amit egyesek történelemnek hívnak? Pedig ez az egyik és legerősebb bizonyítéka annak, hogy történelem nem létezik. Az emberiség egyik - ha nem a legnagyobb - baja pont ez a statikusság, ez a hamis állandóságba való menekülési kényszere. Történések léteznek, és a különböző történések közötti viszony is állandóan változik és formálódik aszerint, hogy ki és mikor veti össze őket, és miféle prioritások mentén szemezget belőlük , állít fel egy -egy ún. történéssorokat , oszt latolgat. Mindehez valóban felhasználnak az emberek sokfélefajta eszközt, identitást és törekvést, ami aztán a legkülönfélébb célokat rajzolja eléjük. Majd következik az ámulatba esés! :::)))))

Az a történelem, amiről beszélsz az a vágyak és az önigazolások területén terem. Ilyen van, de van életünknek rajza, ami a vonásainkkal, mintáinkkal, stb. az ezekkel magyarázható történetekből álló össze. Ez is történelem. A történelem, ami velünk, bennünk él. Legalábbis remélem, mert máskülönben dobhatom ki a nyári bejegyzéseket. :)

És akkor azt hogyan hívjuk? Öntörténelem? ::))
Történelem szerintem is van, csak éppen nem is tudom, hogyan lehet meghatározni, mert úgy tűnik, a győztesek annyira szeretik megírni a történelmet, hogy a nézőpontok mindig valahogyan egyoldalúak lesznek.
Igaz, az öntörténelemé is az. Hogy ebből tanulni, felejteni lehet-e? Az a történetíróktól is függ.

Azt még olykor a történelem-hívők is belátják, hogy még elbeszélésétől független történet sem létezik, nemhogy történelem. Van olyan megközelítés is,amelyik egyenlőségjelet tesz történelem és történés között, merthogy mind kettő tett és gondolat . Ez azért rendesen sántít, hiszen a történelem-hívők pont ott és abban tévednek, ahol és amikor, na és ahogyan szisztematikusan rangsorolják , viszonyítják , összefüggéseket teremtenek és értelmeznek történéssorokat, amelyekte aztán mint történelemre hivatkoznak. Minthogy pl.. tanulni kéne belőle. Ez pedig hatalmas ellentmondás. Hiszen "A" történelem fikció! Minden történés, történet jelentése vagy értelme függ attól,amennyiben elbeszélik, hogy ki/kik és mikor, miért teszik. Egyébként is nem a történelem kifejezéssel van a gond, hanem azzal, amit azon értenek a sokaságok, ahogy azt kezelik, hogy arra akarják használni, amire lehetetlen, belekapaszkodni, és megkerülni a megkerülhetetlent: hogy az emberi lét a bizonytalanság bizonyosságán nyugszik.

A legjobb példának mindig a Shakespeare-jelenséget szoktam volt előhozni. Julius Caesarig vissza se megyek! És aki ebbeől nem érti a lényeget, annak amúgy is felesleges a történelem nemlétéről, vagy akár - ha muszáj úgy hívni, hát - a történelem mibenlétéről tovább bazseválni. Mert akkor nagy valószínűséggel ő is egy "kapaszkodó", aki - egyébként érthetően, mert hát nem vagyunk egyformák - képtelen elengedni ezt a hamis bizonyosságot. ::)))))

p.s.

És nemcsak a győztesek írják a történelmet. Írják azt bizony a vesztesek is, és aztán ezekkel a kreált "megerősítésekkel" a hátuk mögött esnek furton-furt egymásnak. Egyik hamisabb értelmezés mint a másik! És akkor itt elehtne mai példákat is állítani! Pl. a Horthy-korszak értelmezése, pl. a monarchiának , a demokráciának, stb, a megítélése, értelmezései. Ezek mind mind a jelen kivetítései és visszavetítései.

Na, éppen most olvasom, hogy tegnap meghalt Pina Bausch, akit nagyon kedveltem és a legnagyobbak közül valónak tartottam és tartom a mai napig. Róla gondolkodva jutott most eszembe, hogy őt és az ő művészetét milyen sokan és sokáig támadták, többek között ízléstelennek is nevezték, teljes vakságot mutatva e zseni művészetére (is). Ezek a kritikusok nem láttak túl a klasszikus baletten, mert nem bírták elviselni, befogadni a sokeleműséget, a kollázsszerűség olykor kényelmetlen, mert önmagunkat a mindenséggel, és benne önmagunkat önmagunkkal szembesítő világát.

És akkor arra gondoltam, hogy az a fajta megcsontosodott, kimerevített történelem-igény, amiről itt fentebb szóltam, az maga a balett, ami annyiban halott és hamis, amennyiben szándékoltan elleplez, szándékoltan elsimít, ahogy a könnyedség, a légiesség , az egyszerüsítés mögé rejti azt a kínt, amit csak az tud felfogni, akinek volt már a lábán spiccipő, akinek a testét szó szerint szétroncsolta és szétfeszítette az arra való törekvés, hogy a látszat tökéletesre sikerüljön, függetlenül a mögött megbúvó förtelmes kínlódástól.

Pina Bausch művészete ezzel szemben a pillanatrebbenések felvillanásai, aminek sodró ereje pont abban van, hogy nem leplez, hanem feltár és felfed, méghozzá válogatás nélkül! Az érzelmek, a lélek szépségeitől az emberi test , az emberi kapcsolatok végromlását jelző iszonyatos tüneteiig bezárólag. Érvényességét pedig a szenvedély, a groteszk látásmód folyamatos jelenléte adja.

Nem véletlenül számít a klasszikus balett ma már halott művészetnek. Pont ilyen halott a maga a történelem is.