Kellemes dolog vidéken lakni. Az ember kinyitja az ablakot és csak úgy árad be a friss levegő, csak úgy tágul az élet perspektivája. Olyan élvezet ez, amit csak az tud, aki nem mindig, de részesedik belőle. Aki a benzingőzben születik és abban is hal meg az ugyanúgy nem tudja, hogy miről beszélek, mint az aki sohase szívott kipufogógázt. Uganez a tűzfallal. És a szabadsággal.
Mindegy, én élvezem, élvezhetem a friss levegőt, az aspektusok gyarapodását, nyitom az ablakot, ha csak tehetem. Megdolgoztunk érte. De ha nem akkor is. Kinek mi köze hozzá. Individualista társadalomban élünk. És itt tévedtem. Az én élvezkedésem jó földijeimet bajba sodorják. A múltkoriban egy cinke, ma egy veréb vélte úgy, hogy gond nélkül átröpülhet a szobán. Kétszázzal. Szabadon. A szegények azért hiszik ezt, mert az ablakkal szemben is van egy ablak és úgy látják, ott ki tudnak repülni. De az, az ablak csak bukva tud nyílni, ezért azon távozni - ha nyitva is van - nem lehet. A cinke nagyon rosszul járt, a bravúroskodásáért életével fizetett. Ma délután a veréb viszont megúszta. Az orrom előtt repült az üvegnek akkorát szólt, hogy azt hittem minden törik vele együtt. Látva a baját siettem segíteni, kérleltem maradjon nyugodtan. Ez persze olaj volt a félelme tűzére, a veréb nem tud magyarul és ezért amilyen igyekezettel én próbáltam megmenteni, ő pontosan olyan igyekezettel próbált elmenekülni. Neki az ablaknak. Egyszer, kétszer, ne számoljuk. Ez addig tartott, mígnem félig el nem ájult és leült. Feladta. Nagyon szomorú volt. Csőre tátva, zihált, készült a legrosszabbra. Mi sem voltunk feldobva, de azért Pindur megnyalta, én meg kivittem és leraktam. Elpatkolni egyedül is tud, otthagytuk. Most kinézek sehol senki. Megúszta. Pedig cefetül törte, zúzta magát. A függöny a megoldás. Kevesebbet bámészkodom. Ennyit megérdemelnek.
