A magam részéről – bár a természet részének tartom magam – nem kívánok részt vállalni sem a fajok közötti, sem a fajokon belüli kiválasztásban. Ezt, ahogy korábban, kéretik ezután is nélkülem elvégezni. De ez nem kívánságműsor.
Eső után sok a csiga. Az úton, a főben mindenütt. A csigák gondolom évmilliókon át jó ötletnek tartották, ha hasonlatossá válnak környezetükhöz, ha úgy néznek ki, mint egy kavics, mint egy agyagdarab, stb. Ne legyen egyszerű annak, aki csigát akar enni! Ne csináljunk magunkból terülj asztalkámot – mondhatták a csigák. Én viszont rosszul látok. Az álca engem is megtéveszt. Figyelek, ki akarom kerülni őket, de tévedek. Tévedéseimet egy-egy reccsenés jelzi. Későn. Ha elég sokáig élek lehet, hogy a csigák pirosak lesznek, vagy megtanulnak csipogni. És akkor maradhatnak életben.
