A bűnök nem feltétlenül kinn, a történések világában születnek, nem feltétlenül a bűnös tettek következményei. Bűnt és ennek megfelelően bűnöst láttatnak félelmeink is.

Látomásaink rejtett célja, hogy félelmeinknek valami elfogadható okára, valamilyen okozójára lelelhessünk. Találjunk valamit, ami látható, láttatható, és mint a gonoszság forrása elpusztítható. Ha ő az ok, ha nem. Ha éppen nem, akkor a bűnös lesz az áldozat, mert bűntelenül lelkünk igényeit szolgálva gonoszként azonosítottuk. A bűn meglátása terén a szorgalmunk lankadatlan. Buzgalmunkat az, az alaptalan remény táplálja, hogy ha elpusztítjuk a megtalált bűnöst vele pusztulnak félelmeink is. Ha a bűnöst megbüntetjük, - bizonygatjuk, magunknak - uralkodunk a gonoszon. A félelmeinken. Magabiztosan nézhetünk a jövő elé. Ez nyílván tévedés és ennek megfelelően a vállalkozás hiábavaló. De csábító! Mert ott a hit táplálta remény. A képzelet szülte.

Mártírrá a kivetítések útján tévesen azonosított bűnös lehet.Vagy, ahogy Malvina pontosítja alább, mártírrá, a kivetítések útján tévesen bűnösként azonosított ember lehet. Mártírrá valakit a csoportja avathat. Azok, akik kötődnek hozzá. A külső, az ügyben érintetlen, vagy épp az ügyből kilépő, távolságot tartók számára a mártírrá válás áldozata egy tévedés, egy leszámolás, egy elszámítás, egy rémes vicc, vagy bármi más, de olyan bármi más, ami nem ad okot a megrendülésre. Akkor is, ha adna, adhatna. Az ő szemében az áldozat, nem áldozat, nem mártír, hanem balek. Ez az ő lelkének az igénye. És ezt őszintén hiszi is. Mint a mártír a meghozott áldozata értelmét.