Az ügyezésben van rutinom. Ha ügyezek, azt teszem, hogy keresem a mindenki számára elfogadható közös nevezőt. Nem az igazságot keresem, hanem a közös nevezőt. Ha ez megvan, akkor arra ráépítjük az igazságot. Ha valakinek kell az igazság. Nem szokott.
Felmerült a kérdés, hogy lehet-e ezt fordítva csinálni, megkeresni az igazságot és ehhez igazítani az érdekeket. Az igazság mentén érdekérvényesíteni.
Az első kísérlet terepe egy hipermarket volt, ahol narancs címszó alatt veszélyes hulladékot, magyarul büdös, rohadt moslékot árultak. Beírtam a panaszkönyvbe. Jött egy levél, amelyben megköszönték segítségemet - én panaszkodtam! - és biztosítottak róla, hogy a következőkben még ennél is gondosabban válogatják át az osztályos árut.
A második kísérlet az autó felelősségbiztosításával kapcsolatos. Egy alkuszcég közbeiktatásával újrakötésre tettem ajánlatot a biztosítónak. Az ajánlat elfogadásra került, majd ezt követően egyoldalúan háromszor módosították a szerződést. Magyarul árat emeltek. Írtam az illetékes felügyelőnek, hogy ez nem megy, mert az ajánlatot én teszem, ha biztosítótársaságnak kedve van, elfogadja, ha nincs, akkor nem. Az üzlet érdekében annyit tehet, hogy elmondja, hogyan módosítsam az ajánlatot, amit ő elfogadna. De csak ennyit. Az illetékes válaszában egy hangot nem szentelt a panaszomnak, helyette elmagyarázta, hogy ezeknek a cégeknek milyen a belső szabályozása. Szíves tudomásulvételre ajánlva.
A harmadik kísérlet az egyik reprezentatív budai kerület reprezentatív okmányirodájában végeztetett el. Nem engedtek be. Mert nem volt sorszámkiosztás. Az üvegajtón ugyan szépen homok fúvottan ott volt a „rend”, de arra mondták, az most nem érvényes. Vitázni kezdtem, de az ajtónálló olyan szinten sértegetett, hogy inkább elkotródtam. Otthon az interneten kerestem a „rendet” és örömömre mindjárt kettőt is találtam. Most már volt három „rend” – egy az ajtón, kettő a neten – amelyekben az volt a közös, hogy nem volt bennük közös ha az nem, hogy egyiket se tartották be. Írtam is egy levelet. A jegyző úr megköszönte a segítségemet - segítőkész ember hírében állok- majd elmondta, hogy az ügyfelek érdekében történik a rugalmas ügyintézés. Az én érdekemet szolgája a sok „rend”, az én érdekemben lettem kirúgva.
A fenti ügyekben közös, hogy világos és szerény problémák, mondhatni pofon egyszerűek. Annyira szerények, hogy itt, ki mertem próbálni, hogy megkeresem az igazamat. Annyira szerények, hogy itt akár igazságot is lehetett volna tenni. A kudarc ennek ellenére szinte maradéktalan. Mindannyiszor semmibe vettek, panaszomat elengedték a fülük mellett, mondataimat átértelmezték, leráztak, hülyét csináltak belőlem, röviden megaláztak. Normálisnak tartották, hogy ha kiírják "akció" „osztályos áru” az egyben a szemétben való kotorásztatást is jelentse. Mert az a förtelem nem válogatás, hanem konténer után kiáltott. Ehelyett kvázi azt üzenték örüljön, hogy kotorászhat. Ki ez? Ennyiért mit akar? Normálisnak tartották, ha egy ajánlatot teszek, akkor azt nem kell komolyan venni, ők azt átírhatják, kvázi helyettem ajánlhatnak maguknak üzletet az én kontómra. Mit akar ez itt? Ingyen szolgáltatást? Jogot? Normálisnak tartották, hogy a munkarend gumirend, ami az ő, a Hivatal pillanatait szolgálja. Az ügyfél örüljön, hogy örülhet. Valaminek. ... És ezt mindenesetben megtámogatta az erő, ami igazsággá emelte a nyers érdekkövetést. Mondom pofon egyszerű problémák. Nincs rajtuk mit vitatkozni. A kísérletezést mindenesetre befejeztem. Elkezdtem bőszülni. Ettől megijedtem. Láttam magam, mint Kolhaas, akin mindenki röhög.
