Laura - repül az idő - már túl van a négyen. Az ilyen korú hölgyek kegyét az ember nagyon igyekszik keresni.
Igyekezetemben társaságomat vonzóan szórakoztatóra kívántam hangolni, újraolvastam hát a három kismalac történetét, a Borsószem hercegnőt, továbbá a Hamupipőkéből is rendesen felkészültem. (+ volt még két mese, de azok most nem jutnak az eszembe) Gondoltam valamelyiket – a vágyott siker reményében – majd csak előadhatom. De nem, mert amikor meglátott odacibált a számítógéphez, kikereste a kedvenc körömfestős programját és kezdte magyarázni, hogy ő ezt az egészet hogyan képzeli. Nézzem, ha ez zöld, akkor oda sárgát, vagy ezüstöt kell pacsmagolni lehetőleg ilyen, meg olyan pöttyökkel. Próbálkozhatunk arannyal is, de az neki nem tetszik. Majd egy hirtelen váltás, csináljuk inkább azt, hogy ... És ő csak mesélt, mesélt, ámodta, tervezte a holnapi önmagát. Én egy szót se tudtam szólni. Álltam szívem hölgye előtt, mint szamár a hegyen. Elbűvölten, bugyután. Ő az előzőt, a könyvek az utóbbit intézték el. Mint mindig.
Nos, a fenti bejegyzés a Duende közvetítette stafétának köszönhető. A lehetőséget tovább adom Kaktuszkának, szegény Lobonak (szegény, mert már kapott ilyet) Aliznak, ő nem szegény, ő szokott ilyeneket adni. Tessék, lehet mondani, amit kell.