Délelőtt egy megbeszélésen vettem részt. Enyhén szólva alulinformáltan, azaz bután.
Nem az én hibám volt, annyit lehetett tudnom, amennyit tudtam. De, hogy lássák az urak - férfitársadalom - hogy egyáltalán vagyok, kérdeztem egy-két dolgot, majd mondtam ugyanennyi meggyőződés nélküli kijelentő mondatot. Hogy azt is lássák, miért vagyok. Az uraknak - férfitársadalom - csillogott a szemük. Ez a megoldás! Na?! Siker törékeny és a szereplést a csúcson kell abbahagyni. Innentől kussoltam. Aztán mondták azt, amit én nem tudtam, amit nem is tudhattam, kitalálni pedig esélyem sem volt. Hátradőlve hallgattam. Vidáman böktek felém s rajtam a megfázással járó kellékre. A piros sál! – mondták, az teszi. A vak kakas is talál écát – így magamban.
Mit tanácsolhatunk ezek után? Vásároljunk döntéshozóinknak piros sálat, vagy vak kakasokat kérjünk fel a döntések meghozatalára? Majd egy ráérő fehér egér eldönti. Ha előreszalad piros sál, ha visszafele vak baromfi. Olyan kappanszerűt ajánlanék.