Kertész Ákos unatkozott és mondott pár képtelen mondatot, ami vihart kavart. Azoknál, akik szintén unatkoztak. A szórakoztatásért az unatkozók visszaszórakoztattak és megvonatták Kertész Ákos Budapest díszpolgára címét.
Most nem díszpolgár. Fogalmam sincs kik a díszpolgárok, kik közül lett kiebrudalva, azokról szól csak a hír, akik már nem azok. Sztálin, Bach – gondolom nem a Sebastian, hanem az Alexander – Jellasics meg még mások, akiknek szép fővárosunk kiváló vezetői egyszer emelt fővel benyalt. Később, amikor a segg felett eljárt az idő, megállapították nem nyalandó tovább és kirúgták. Mert nem szeretnék, ha arra emlékeznénk, hogy nyaltunk. Hogy ők olyanok élén vannak, akik nyaltak. Hogy valaki nyalt közülünk. Emelt fővel. Alattvalóként. Rossz segget.
Megjegyzem a műveletnek – alárendelődés – illetve a művelet abbahagyásának, esetleg egy új segg után való nézésnek az égvilágon semmi köze a genetikához, hasonló helyzetben egészen más genetikai állománnyal rendelkező népek között is előfordulhatott – sőt mi több elő is fordult! – hogy az arra érdemesek hasonlóan nyaltak, nyalnak. A nép nevében! Mert nem a gének, hanem a bizonytalanság, a kiszolgáltatottság, a közösségvállalás és az esélyek hiánya az, ami nyalásra ösztönöz. Ez pedig sokfelé előfordul. Itt is. Még az egyenes derekú büszke vezetők esetében is. Most például az unatkozó, balhézó, álsértődött, feladataikkal megbirkózni nem tudó jobboldalnak nyaltak egyet. Vagy a jobboldal nyalt magának egyet. Vagy nyalatott. Hogy hihesse; valaki. Történelmi elődök mintája szerint! De akárhogy is történt semmi esetre se genetikusan. Csak mélyen.
