Kiszállt az öreg Opelből, a hátsó ülésről kivette a sportzsákot, vállára vette és lassan elindult felém.
Kezet nyújtott, boldog újévet kívánt, kérdezte mi újság. Én nagyjából ugyanezt tettem. A vitorlázás? Ötödikek vagyunk! Ünnepeltetek? Nem ez az érdekes – a hangjában enyhe szomorú szemrehányás, ennél a kérdésnél többet várt tőlem, de azért türelmesen magyaráz – mi ott vagyunk a vízen, és élünk, valakik meg kiszámolják, hogy ez mire elég. Jó bonyolultan. A győztesek a bankárok – tájékoztat példás objektivitással – akik megveszik a válogatottat, őket meg helikopterről berakják a kormányhoz. A futam után még mutogatják, a mit tudom én milyen műszereket. Így vannak. Később a munkáról esik szó, az egyik nagy multihoz hívták. Ki kellett volna menni Németországba, ahol jól p…-án rúgtak volna, hogy menjek és rúgjam p…-án az indiaiakat. Egy halom pénzért. De a srácok lebeszéltek. Hagytam magam. Itt érzem, hogy vagyok, hogy van értelme annak, amit csinálok. Hatással vagyok. És nem akarok senkit se p…-án rúgni. De hát ez olyan, mint a kutyavacsorája.
