Az élet; gyanakvás> bizonyosság> gyanakvás. Minden gyanakvást követ egy megbizonyosodás, a kérdést egy állítás, az állításokat azok igazolása, érvényesítése, amin újabb gyanakvások fogalmazódnak meg. Sohase csak gyanakszunk, és sohase csak megbizonyosodunk. Az életünk hol inkább gyanakodva, hol inkább megbizonyosodva tart valahova. Az ember élete. Ha ...
Mi viszont egyszerűen meredten begörcsölve hol csak gyanakszunk, hol csak megbizonyosodunk és hiszünk, vakon hiszünk. Az életünk pedig nem tart sehova. Egyhelyben toporgunk, ahogy az értetlenek szoktak.
Az istenverte sorscsapásnak tűnő helyzet mögött magyarázatként csoportjaink satnya szerkezete is ott van. Tapasztalat, hogy ha szorosak a csoport tagjai közötti kapcsolatok, zárt alakzatokban élnek, akkor az együttes élményeken alapuló szokásrendszerek, intézmények kiegyensúlyozottan irányítják az életet. A mi csoportjainkban azonban a kívánatosnál kevesebb zárt alakzat van, aminek következtében a kívánatosnál kevesebben tartoznak zárt alakzatokba. És ha vannak is zárt alakzatok, azoknak szerények a külső kapcsolataik, szigetként működnek, nem hatnak igazán a „többiekre”. A hiányos szerkezet következtében a közös elképzelések, vélekedések, ítéletek nehezen alakulnak ki, és ez rontja esélyeinket, a hatékonyságunkat. Az élet minden terén. Mert vackok a csoportteljesítmények. Általában. Ez okozza, hogy úgy érezzük, mintha állandó rendetlenségben élnénk, ennek a következménye, hogy állandóan szabályozatlan, kiszámíthatatlan helyzetben találjuk magunkat. Életünket a magától értetődő, egyértelmű dolgok, a közös vágyak, a közös ítéletek hiánya kíséri, és gyötri, aminek következménye, hogy kezeletlen gyanakvások uralják el az embereket. Nem tudjuk ki a Másik. A Másik nem tudja, kik vagyunk. Vagyunk-e? Minden aggályos, mindenben kételkedünk, azt sem hisszük, amit látunk. Bénító hitetlenség. Bénító hitelvesztés. Csak együtt gyanakodni tudunk, hogy aztán amikor belefáradtunk ebbe a sehova se vezető gyanakvásba, kinevezzünk valakit messiásnak, megbízzuk, vessen véget ennek az ürességnek. Akiben ettől kezdve bizunk. Vakon. Vakon reménykedve. De kevés az esély, hogy tényleg messiást találtunk, így gyorsan csalódunk és megtanuljuk; csak gyanakodni lehet. És kezdődik minden elölről. Járjuk a köreinket. Csak vakon kételkedni, vakon hinni, és vakon remélni. Ez van az étlapon. Mindenkinek ugyanaz, külön-külön. Nem tudunk közösen, termékenyen, kételyeinket megőrizve megbizonyosodni, ahogy nem tudunk megbizonyosodásainkat megőrizve kételkedni. Az egyén nem tud ezzel mit kezdeni az orvosságot nem ő, hanem csoportja szállíthatja. De a csoport szemmel láthatólag nem szállít semmit, mert az beteg. Betegebb, mint az egyén. De nem marad ez így örökre! Mert jön egy messiás, akinek lesz annyi esze, hogy kapcsolatokat generáljon.
