Csak jönne már a böjt, csak jönne már, csak már látnám a telet, ezt is, öregen, vénen reszketve a halálra készülni. Micsoda boldogság lesz! A diadal, hogy ez is kimúlt! Mellőlem! Csak jönne már a böjt! Én karcsúsodnék, szépülnék, hogy méltó lehessek a tavasz katartikus pillanataihoz, hogy viruljak a tél temetésén, az újjászületés ünnepén, a boldog toron. Kacagva elszámolnék a gázszolgáltatóval, gúnyolnám, hogy most az ő böjtje jön, dögöljön meg, remélem tücsök volt a télen és végigkoldulja majd a nyarat. Tapasztalja meg azoknak az életét, akik feleslegesek, akikre senkinek sincs szüksége. Akassza fel magát, fagyjon meg a melegben. Átkom rajta! Beeee! De utálom. Csak az a böjt jönne már.
Áh! Ostobaság. Mi célt szolgálhat az idő előrelökdösése? Miért lenne jó siettetni? Azért rimánkodni, hogy kevesebb legyen? Fogy az, siet az magától épp eléggé. Ennek a télnek is vége lesz, a gázszolgáltatónak is, ugyanúgy ahogy a mai szikrázó napsütésnek is vége lett. Türelem.
