Hát ez az, amit erre mifelénk úgy látszik egyszerűen képtelenek végre már megérteni, hogy egy vérbeli boltos soha nem pusztán a portékáját kínálja, adja el. Mármint elsődlegesen nem azt! Hanem a belé, a boltjába vetett bizalmat, tapasztalást, no meg a napsütést és a derűt.. És bár régebben igaz lehetett, hogy több volt bizalomból mint gatyából ebben az országban - mégha szükségből is - , de mára már ez a helyzet alapvetően megváltozott. És legalább erre oda kell/kéne figyelni!
Emlékszem, amikor anno, a Váci utcában sétálgatva a boltosok kint álltak a boltjaik előtt. Ők nem primitíven heves befelé tessékelésbe kezdtek, hanem derűs arccal a szemekbe mosolyogva , csak úgy ráköszöntek az arra járókra, csak úgy szép napot kívántak nekik. És "csak" ennyit, semmi többet! Aztán, ha valaki közülük belépett, és uram bocsá' nem találta meg, a gatyát, amit keresett, akkor egyrészt komoly ígértetet kapott, hogy amikor legközelebb jön a gatyó biztos, hogy ott lesz, másrészt pedig e távozó kliensnek mégiscsak az volt az érzése, hogy ha üres kézzel is, de semmiféleképpen nem üres szívvel kénytelen kilépni a kisbolt ajtaján. Amitől aztán vagy továbbra is szép maradt, vagy mégszebbé vált/válhatott az ő napja.És legközelebb nem pusztán a beígért gatyóért nyitott be a kisboltba.

A jó hír pedig az, hogy ma is vannak még ilyen kisboltok, kisboltosok. Sőt találkoztam már ilyen "nagybolton belüli" kisboltosokkal is. Csak meg kell őket keresni. Természetesen ehhez előbb magunkban szükségeltetik megkeresni az igényt rá! És ahogy ezt a látványon kívül érdemben semmi másra sem adó plázavatarok tömege is mutatja, egyre kevesebbeknek sikerál. Sebaj. Lehet, hogy másoknak a hátsójuk lóg ki a gatyából, viszont ezeknek a plázavatroknak viszont a szívük vértelen - ettől olyan kékek! :) Namármost a fenekünkre gatyát bárhol és bármikor lelhetünk, de azzal a fránya szívvel bizony, nagyon másként áll a helyzet! ::)))

Így gondolom ezt én is. Ez az asszony is a kedvességét, a profizmusát árulta és csak mellékesen a nadrágot. És meg kell mondjam, azt az egy hibát leszámítva káprázatosan csinálta. Azt az egyet. Fegyelmezetlen volt. Vagy az én kutyás nadrágom nem volt elég reménykeltő. Mindenesetre, az elkövetkező hónapokban azt hiszem előnye lesz annak, aki minden érdeklődőre rá fog mosolyogni függetlenül attól, hogy az honnan, hová tart. Hátha visszajön. Hátha visszajön, és ha vissza akar jönni, jöhessen. De én nem vagyok jó értékesítő. Lehet, hogy tévedek.

Örömmel látom, hogy futja ruhára és a gyönyörködtető stíl is a lényegre fut ki: a kalapra, amely (hiányával) rikít a vásárló fején!
Merthogy ő viseli.
Szolgáltatóként olykor nehéz azt a rohadék kalapot látni a potenciális igénylő fején, vásárlóként viszont büszkén viseljük azt a karimás ruhadarabot.
A történetből az is kicseng, hogy a vásárlásnak van egy lelki mélysége is, s ha ebben a mélységben nem szerezzük meg a szükséges többletet eladóként, akkor kevesebb üzletet realizálhatunk. Mondhatnám stílszerűen - ellentétben a kalappal - ez a vásárlás alsónadrágja. Nem látszik, de rettenetesen fontos!

@Luczifer:
Egyrészt igaz, hogy mindenkire rá kell mosolyogni, másrészt meg azért ne feledjük, hogy a vérbeli kereskedő igen jó emberismerő - ami nyilván az önismeretén (is) alapul. Kvázi, lehet, hogy az éppen előtte nézelődő még nem is veszi magán észre, hogy ő mindjárt, de rögvest gatyát akar majd venni, de a kereskedő felismerve egy apró gesztust, egy apró fintort rajta - mert ömagára ismer benne -, ezt már igen nagy biztonsággal látja, megérzi. Mert azért a vérbeli kereskedő kérem, nem csak érző, de célorientált és logikus ember is! és mint ilyen a pocsékolást kerüli, mert tudja, hogy ott, ahol ő pocsékolásba kezd, senki sem érezheti komfortosan magát. Sem a potenciális vásárló, sem pedig jómaga, a vérbeli kereskedő. ::)))