Nem együtt gyűlölni, együtt szeretni születtem én – mondatta Antigonéval Sophoklés. De vannak, akik erre képtelenek, akik nem együtt szeretni, hanem együtt gyűlölni születtek. Az Úr így rendelte.
Nekik is van helyük a nap alatt, nekik is joguk van a boldogságra, ezért van gyűlölködés és az ezeknek értelmet adó propaganda. Propaganda nélkül mindez lehetetlen. Csak úgy nem lehet gyűlölködni. Honnan jönne, az én több vagyok, köpködhetek, üthetek, megtorolhatok, félhetek tőle, a gonosztól, félhetnek tőlem, a jótól, emelkedett öntudata? A propaganda kell, a propaganda a piacképes gondolat. Minden oldal piacán. Gyűlöld őt, félj tőle, mert a …, mert … mert minden rossz miatta van. A vezetői aspirációkkal megáldott alkotásra képtelen magtalanok ünnepelnek és ontják a gyűlölködésre okot adó híreket, kínálják bűnösöket, a balek bűnbakokat, de nagyívben kerülik a gyűlölet okainak felszámolását. Mert ott talajt vesztve lelepleződnének. Csak gyűlölködni tudnak és igazából nincs rájuk szükség. A nagy emberek, s az őket magasba emelők gyűlölködésre születettek, ragaszkodnak a gyűlölet táptalajához. Kibékíthetetlen antagonizmusokat mutatnak. Ebben van a nagy szövetség. Hogy gyülölhessük egymást. A gyűlölködők együtt léte harmonikus, így alkonytájt. A gondolatok alkonya idején. De egyszer ennek is vége lesz, és akkor jön az istenek alkonya.