A besúgó az, aki másokat titokban rendszeresen megfigyel és az illetékeseknek érdekből beárul. Illetékes az, akinek hatásköre van, aki valamely ügyben intézkedni jogosult. Ez áll a szocializmus kellős közepén kiadott értelmező szótárban. Így a szocializmus kellős közepén pontosan tudnia kellett annak, aki másokat megfigyelt és a megfigyelése eredményeit azok tudta nélkül az illetékeseknek ellenszolgáltatás reményében leszállította, hogy besúgó. Hogy kiszolgáltatottá, adott esetben áldozattá tett valakit. Önös előnyök reményében. Hogy alkothasson, hogy előkelő lehessen, hogy valakinek érezhesse magát. Legalább titokban. Miközben távolodott az embertől. Igaz, csak titokban.

Az ember élménye, hogy ki van vetve egy számára idegen, egy számára érthetetlen univerzumba. Ezért fél. A félelmek ellen védekezik. Erről szól az élete. Csoportba szerveződik, közös képzeteket, szabályokat alkot, valós és képzeletbeli határokat, várat, a szerényebbje házat és kerítéseket épít, amitől várja, hogy biztonságba érezze magát. De nem érzi. Azok sem érzik, akik a hatalom sáncai közé vetik be magukat. Hiába minden biztonságot ez sem ad. A hatalom vára, ostromlott vár. Annál inkább az, minél inkább azt tapasztalják, azt képzelik a hatalmat gyakoroló bentlakók - az „illetékesek” - hogy alávetettjeik mosolya nem őszinte, hogy mások is akarnak a hatalomból részesedni, ráadásul nem az ő protokolljuk szerint. Ilyenkor kellenek az informátorok, akik az őket rejtőzködve veszélyeztetőket, az ő biztonságukra törőket azonosítják. Titokban, egy titkos jellel, egy csókkal. Ha törnek, ha nem.

A hatalom biztonság igényének kielégítésére kreálják a besúgó szerepét. A szerepbe ezen biztonság igény mellett - a másik oldalt - a remélt előnyök vágya és az árulási hajlandóság lehel lelket. Meg hát sokad sorban valami ideológia, az önigazoláshoz. Akárki nem lehet jó besúgó. Az lehet jó besúgó, aki ambiciózus. De ez nem elég, olyan ember kell, aki többet akar, mint amennyi a lehetőségeiből kitetszik. És akarja. Akarja, de maga nem tudja előteremteni a vágyott világához, a vágyott szerepekhez szükséges lehetőségeket, forrásokat és ezért az osztónak titokban titkos többletszolgáltatást ígér. Az ígért többlet az árulás vétkének vállalásán keresztül az osztó bizonyosságdeficitjének csökkentése. Vállalása során először lopva felmondja a társak iránti szolidaritását, majd a kötődéseit, a szabadságát, az identitását, szép sorjában mindent az örök szolgaságért. A örök szolgaságért, mert idővel ő már csak a hatalom képleteiben fogalmazhatja meg önmagát. Tegyen bármit az ő teljesítménye csak a hatalom szolgálataként értelmezhető. Másra nem kap lehetőséget. Más nincs. Neki nincs. Ő sincs. Élete = újratermelte szülőjét, a félelmet. Amire mentségül majd hivatkozik. Ha hivatkoznia kell valamire.