Egy nagyszerű irodaház büféjében kaptam egy kapucsínót.
A vendéglátom egy kedves, de meglehetősen szeles fiatalasszony volt. A szelessége nem abban nyilvánult meg, hogy nekem adott kapucsínót, hanem, hogy semmit sem fejezett be és semmit sem engedett befejezni. Csak határozott kérésre. Többszöri kérésre. Nekem ott és akkor például az okulására megfogalmazott mondataimat nem lehetett befejezni. Ilyenek voltak; a kávét óvatosan kell keverni, különben kifolyik, a lábunk elé kell nézni, mert különben megbotlunk, különben nekimegyünk másoknak. A fiatalasszony tele volt energiával és keserűséggel. Eddig meglehetősen sikeres volt, de most tanácstalan, frusztrált, nem találja a helyét. Itt az új Főnök. Gáz a pali. Import, de gáz. Rosszabb, mint a válság! Bejött a konferenciára csak úgy lazán, semmi üzleti viselet. Mindenki elegánsan ő farmerban. Pedig ő a Főnök. És nem veszi észre magát. Mindenki eljöhetett, tiszta gáz. Ez régen kitüntetés volt, most az sétált be, aki akart. Egy hangárba. Nem a Kongresszusi Központba, egy hangárba. …. Az asszony kétségbe van esve. Az új Főnök minden eligazodási pontját zárójelbe tette. Utasítások sincsenek. Elmondja, hogy mi a helyzet és mindenkinek csinálnia kell a dolgát. De mi a dolog? A csínos betanított munkásfiúk és betanított munkáslányok gondban. Közben kőkemény feltételek szab. Menekülnek. Ők nem tudják, hogy a szabadságból. A teljesítmény viszont egyértelműen csökken. A pasas bukni fog.
