A tulajdoni jogi igények. A tulajdoni és a személyi jogi igények nem évülnek el. Ha valakinek tulajdona van, az addig marad meg neki tetszik. A tulajdonos a birtokvédelem szabályai szerint önhatalommal is kizárhat, vagy elháríthat minden olyan jogellenes beavatkozást, behatást, amely tulajdonjogának gyakorlását akadályozza, korlátozza, lehetetlenné teszi. Vagy, ha nem így van, akkor az, az állam, ahol nem így van, nem jogállam.
Ezt próbáltam elmagyarázni miután a tömegtájékoztatás tömegtájékoztatta a volt magánnyugdíjpénztár tagokat, hogy aki reálhozamot ért el és zárós határidőn belül nem rendelkezik az adott összeg felhasználásáról, annak a pénze megy az államnak. De nem mehet, ez aggályos – jegyeztem meg. De törvényt hoztunk rá! – jegyezték meg aggályaim lelkes hallgatói. Nem aggályaimtól voltak lelkesek. De nem lehet – folytattam – mert a jogállamban ilyen törvényt nem lehet hozni. Ráadásul az ellenkezője van. De 2/3 van! És csinálunk! Duzzad bennünk a tetterő! – replikáztak a nem aggályaim keletkeztette lelkesedésüket továbbra is megőrző hallgatóim. Lehetetlen! – így én – 3/3-dal is lehetetlen. Mert a jogállam – közelebbről a liberális jogállam – legfőbb célja, rendeltetése, mondhatni lényege az, hogy az egyén szabadsága érdekében biztosítsa a szabadság és a tulajdon jogokat. Amelyek szentek és sérthetetlenek. Innen építkezik. Az én házam, az én váram. Azért lehetünk szabadok, mert van házunk. Ami megkérdőjelezhetetlen. De nekem nincs! – rikkantott egy a jogállamiság iránt szerény, de az ingatlanok iránt szemmel láthatóan jelentős érdeklődést mutató polgár. Igen! Ezért nem vagy támasza a jogállamnak. Még! De majd fejlődünk! - erre a kibúvóra valahonnan emlékeztem. A tulajdon fontos – szavaltam az eredeti kerékvágásba – mert megvéd, akár a többséggel szemben is megvéd. Aki ezt felmondja az, az egyén biztonságát, szabadságát mondja fel. Ha 2/3-dal, akkor 2/3-dal mondja fel, de felmondja. És a felmondással egy időben jön a többség önkénye. Ami lehet, hogy sokaknak tetszik, mert szépen tükrözi a többség, és benne az ő véleményét, stimmel az igazságérzetével, esetleg csábítóan megtestesíti az általuk célszerűnek hitt valamit, boldogságélményhez juttat, de az, ami megtestesíti eszményeiket és boldoggá teszi őket az nem jogállam. Az zsarnokság. Vagy legalábbis az előszobája. Lehetősége. Tűz, amivel nem játszunk. Az idő helyre tolásának, az igazságosság csalfa reményét nyújtja, de ennek ára szabadság! És ahol ez történik, az egyáltalán nem liberális jogállam. Másodszor mondtam ki a liberális szót és ezt nem kellett volna, mert ezzel oldalba taszajtottam az egész csudaszép építnényemet. Pedig tudtam, itt az ami liberális az itt stiches. De megőriztem a lendületemet és folytattam, szónokoltam, mint Kossuth – a reálhozamokat elkülönített számlákon kell gondosan - hozamokat biztosítóan - kezelni, és ha száz év múlva jön az örökös, elő kell venni a belégeket, le kell egyeztetni és ki kell fizetni. Természetesen a kezelési költségek gondos kiszámítása és levonását követően. Mert a tulajdoni jog nem évül el, de nem is ingyen gyakorolható. A közösséget szolgáló liberális jogállam ez irányú gondoskodása nem ingyen van. De van. Nem lehet, hogy ne legyen. Most már nem, mert elismerésre került a tagok hozam feletti tulajdonjoga. Lehet, hogy ezt nem kellett volna, de mindegy, túl vagyunk rajta. Maradt a jogállam. Ezt követően a fogyatékkal élőknek kijáró megbocsátó pillantások kíséretében hazamentem.
