Anyánk gyerek- és fiatalkorának színhelye. Szabadka, Újvidék, Zágráb, Belgrád, néha Beograd még nem ismertek engem, amikor én már mindent tudtam róluk, utcáikon, házaik között otthonosan mozogtam. Tudtam, hogy hol volt a Kereskedelmi, hol voltak a bálok, hol lehetett kézen fogva sétálni és álmodozni. Tudtam, hogy merre szaladgált Vita, a korán meghalt spániel és merre kellett rohanni, ha a tréfáskedvű repülősök géppuskáztak.
És itt jött apánk és vele a szerelmes ötvenes évek, majd az enyhülés, amikor bár takarékon, de újra lehetett élni, amikor már nem csak a szerelmeseké volt a világ. Meglátogatott minket Lambert bácsi, és Verica néni. Mi mehettünk hozzájuk, sőt a tengerhez, Abbáziába, ahol a fent említett vad rác -vadrác - eligazítást nyert. És ettük a csevapcsicsát, a razsnyicát és a gyuvecset. Apánk kiszámolta, ha volt elég pénz kaptunk bureket. Eredetit, ami épp olyan volt, mint amit anyánk sütött, de ott mégsem ugyanaz volt, ott a burek volt otthon. Az a burek amiről Zorán mesélt ma reggel anyák napja alkalmából a rádióban. A süteményről, ami nekem itt édes nagykövet, ott édes házigazda volt, amivel az asszonyok - Zorán beszámolója szerint nem csak engem - barátságra, szeretetre vették rá az embereket. Isten éltesse az Édesanyákat! Süssenek bureket. Anyákhoz méltó feladat.