Tavasz van. Most múlik el végképp a múlt. Tavasz van. Lehet, hogy a tél még a héten erőlködik majd, de hiába, ami tegnap volt, az ma már nincs és úgy sohase lesz, ahogy volt. Most múlik el végképp a múlt. Az erdőben ugyan nagy foltokban van hó, de már visszavonhatatlanul megrogyott. A kutyák még megfürdenek benne, de már jobban csábítja őket a föld friss szaga. Csaholva futnak, gazdájuk utánuk. Ő nem csahol, ő liheg. Aggódva.
Tavasz van és ez minden élőnek eufória, a születés, az újjászületés eufóriája. Ő győzött! Boldog. Élhet. Mehet még egy kört. Hiszik-e, hogy ez mindig így lesz? A természetben a folyamat, zökkenő és feleselés mentességét az ösztönök biztosítják. A gazda – a természet része – fut, engedelmeskedik a teremtőnek és aggódik. Az apák, a gazdák aggódnak. Van vesztenivalójuk. És ezt tudják. Ezzel többek, mint a természet. A gyávasággal.
Tavasszal a természetnek mindent lehet. Kivéve az embert, akinek semmit se, mert a korlátokkal fogódzókkal nemcsak a múlt szorítása a szabadsághiány szűnik meg, hanem a cél is. A jog az ittlétre. Az ember az ösztönök tömeges szabadságától nem lesz boldog. A sajátjának még csak örül, de a többieké aggasztja. Az a sejtése, hogy az összerendezetlen akaratok, a zabolátlan ösztönök bajt hozhatnak, a nagy szabadságukban felzabálják egymást, no meg magát a szabadságot. Az emberi boldogsághoz kevés az ösztönök adománya. Kell, de kevés. Az embernek szüksége van célokra, otthonra, hazára (nem = nemzetállam) állataira, és nem egyszerűen szüksége van rá, hanem kell, hogy szükségleteiből értelmes törekvések legyenek. Hogy elviselje magát. Ehhez viszont nem kapott know-how-t. Nem tehet mást, mint kiegyezik társaival saját rendeltetésében. Egy történetben, amivel hitegeti magát. Hogy legyen értelme az ittlétének. Hogy a tegnapi történetétől megfosztottan ne kelljen nap, mint nap a kiüresedett, sivár világgal szembesülnie. A tavasz akarata képzet nélkül; kín. Képzettel kárászéletű boldogság. De boldogság. Ez a tapasztalat. Több ma sem várható. Ez viszont elvárható.
ZinczyKa, az a helyzet, hogy ebből a szabadságos tavaszos izéből még egy hátravan. De inkább kettő. Igaz abból az egyik teljesen kutyás. :)
