A diktatúrák a történelem krimijei. Izgalmas róluk olvasni, átélni szintén, bár ez utóbbinak, ha sikerül is az élvezeti értéke szerényebb. Legalábbis az átlagembernek. Mert tudjuk, van, aki keresi, élvezi a veszélyt, a szenvedést. Igaz, a megnyilatkozók között sokan csak a szalonfenyegetettségig merészkedtek. Sohase éltek védőháló nélkül, sohase tudták mi az, ha a létezést a látszat elismerés, (phantom acceptance), a látszat normalitás (phantom normalcy) sem támogatja, ahol a fenyegetettség hézagmentes, amihez képest Goffman terepei vágyálmok, és ha megvalósulnak az maga lesz a paradicsom.
III. Richárd az, az uralkodó, akiből Shakespeare Vilmos csinált valakit. A Diktátor, a Gonosz prototípusát. Shakespeare elmondat vele két mondatot, „úgy döntöttem, gazember leszek”, majd „országomat egy lóért” és e két mondat – két zárójel? – közé beírja a tragédiát, a gazemberség, a diktátorok örök tragédiáját.
A karrier a mindent felrúgó frusztráció motiválta gazemberség választásával indul. Richárd gazember lett, mert gazembernek választotta magát. És mert tehetségesnek bizonyult a maga választotta úton megcsinálta a gazemberség birodalmát. A választása; megtorlás. A kirekesztettségét okozó külső és belső torzsága miatt a kirekesztőkön áll bosszút. Mindenkin. Azt mondja, hogy az élet megveti, ezért ő megveti az életet, azt mondja nem játszani született, nem tetszelgő tükröknek udvarolni, hanem büntetni. Revánsot venni, gazembernek lenni! És ezért aztán játszik és tetszelgő tükröknek udvarol. Hogy megvalósuljon nagy álma, a gazemberség diadala, a megalázás szolgáltatta elégtétel. Amikor gazembernek választja magát, nem egyszerűen a köznapi értelemben az érdekek szerinti gátlástalanságok sorát választja, hanem egy fel- és beismerésnek enged. Fel- és beismeri, hogy nem tud másnak lenni, fel- és beismeri, hogy őt csak a reváns élteti, csak gonoszságra képes. A választás azt jelenti, hogy nem hadakozik felismert önmaga ellen, úgy dönt, enged önmagának, élvezi önmagát, az önmagában rejlő lehetőségeket. Kiszolgálja önmagát. És ezzel Gloster hercege készen áll, hogy megvalósítsa a gazemberséget. Ha a sors teret nyit. De ő mindenesetre kész.
A sors teret nyitott. A gazemberség birodalmában a részvétel alapja az aljasság, az aljasság sorozatos próbája. Itt az aljasság mélységeinek nincsenek korlátai. Normál állapotban, ez a szabadság csak a másik csoporttal – az ellenséggel – szemben áll fenn. Velük bármit meg lehet tenni. Ez itt még az inas státuszhoz is kevés. Itt a feladat bárkivel szemben, bármikor, bármit, megtenni! Miért is? Itt az maradhat versenyben, életben, aki minél hatékonyabban, minél több aljasságot tud kivitelezni. Mit is szolgálva? Aki itt nyerni akar, annak át kellett gazemberkednie magát a győzelemig. Mi is a győzelem?
Ezekre a kérdésekre a kispolgár kívülállónak nehéz válaszolnia, mert ami ma cél, az holnap nem az, ami ma hasznos, az holnap nem az, és így tovább. Folyik a pókerezés, ahol csak egy maximális tét van és az maga az élet. Aki nyer, az mit is nyer? Látjuk, de nem merjük elhinni. Aki nyer, az legyezgetheti a hiúságát, addig, amíg nyer. És mindenki nyerni akar, és mindenki úgy döntött, hogy gazember lesz. Csak ők még nem jelentették be. Legalábbis nekünk.
Gloster a hiúságból építi borzalmas világát. Mindenkit megkísért, és mindenki megkísérthető! Mindenkivel elhiteti, azt, amit hinni életveszély, hogy ő az, akiben hinni érdemes. Hogy ő valaki, ő osztja a hiúság balzsamát, a vagyont, a rangot, a hatalmat, az érdemeket, az élet értelmét. Akarod a méltóságot, a vagyont, amikor a sokak tömegei mezítláb tolonganak? Fordulj hozzá, aljasságodért megkaphatod. És mindenki ezt választja. Nincs ember, aki igaznak bizonyulna. A legmélyebbre asszonyok süllyednek. Döbbenet. Apjuk, férjük, gyermekük gyilkosának lesznek férjei, kerítői. Miért is? Táplálandó a hiányzó önbecsülés helyére tolakodó hiúságot. Ez a vég. Türelem, méltányosság, hűség, teljesítmény kiiktatva. Fel sem merül.
Amikor Richárd műve kész, vált. Amikor a gazemberség intézményesül, már nem érdekli, hogy hisznek-e benne, vagy sem. Különben is, ha valaki rájön a titkára, hogy nincs titka, a lelepleződésnek már nincs jelentősége, már működnek a zsarnokság automatizmusai. Kérdezni, kételkedni tilos; felségárulás. Már nem udvarol, már nem az ígérgetés adja hatalmát, hanem az ígéreteinek megszegése. Már nem egyszerűen megszegheti a szavát, már meg kell szegnie a szavát. Erőt kell mutatnia. Behódolás, vagy halál. Már csak ő lehet hiú, a többiek csak söpredékek lehetnek. De kinek kell behódolni? A zsarnokság – mondják – az uralkodás legabsztraktabb formája. A zsarnokság technika. Ezért van az, hogy a zsarnokok nagyon hasonlítanak egymásra. A zsarnokok Richárd köpönyegéből bújtak elő – mondják. És mind elbukik, és aki utánuk jön az sohasem zsarnok, míg el nem bukik.
Ezzel elintézettnek is képzelhetnénk az ügyet (= okosnak hihetnénk magunkat), ha nem jönnének a Shakespeare Vilmosról szóló tudósítások. Ezek szerint a Mester meglehetősen nagyvonalúan bánt a tényekkel. Fact and fiction, Dichtung und Wahrheit, álom és valóság. Csak olyan forrásokra hagyatkozott, csak azokból építkezett, csak olyan történetet állított színpadra, amelyek a Tudorok elvárásainak megfelelt. Ezen nincs mit csodálkozni – oktatnak a történészek – aki az angol történelemnek ezt a korszakát csak úgy nagyjából is ismeri, érthetőnek találja, hogy Shakespeare cseppet sem ragaszkodott, ragaszkodhatott a történelmi igazsághoz. A hírek szerint a Gazembernek a számlájára írt gyilkosságokhoz – VI. Henriket leszámítva – például semmi köze se volt. Az, hogy ki ölette meg a hercegeket a Towerben a mai napig nem ismeretes. Az is megfogalmazódik, miszerint Gloster hercege nem is volt testi fogyatékos. Maga a gazemberség választása is sántít. III. Richárdnak kiváló kapcsolata volt édesapjával, a York ügyért küzdő derék harcossal. Élete valós tetteit legalább annyira motiválhatta az apai minta, mint a gazemberség választása. Sőt. De a York-i küldetés választása ott és akkor nem tette volna kapóssá a darabot – mondják szárazon. Summa summarum a gondolatsor vége, hogy a III. Richárd – ugyanúgy, mint Shakespeare csaknem valamennyi történelmi darabja – nem egyéb Tudor-propagandánál, amelyet Erzsébet királynő gáláns dotációja – és persze Őfelsége kormányának propaganda-osztálya! – ihletett. Ami érvényes az tehát nem érvényes. Más az érvényes. De ettől a mástól érvényes lesz az, amit az előbb érvénytelenítettünk. Az ügynek ez a tanulsága, de ez nem az, amire gondoltunk, illetve az is, de az csak lehet, mert ... Belezavarodtam. Kezdhetek mindent elölről.