A napsugarak langy hálójában serked a kert. A tél rothadó, mohos deszkái alatt izeg-mozog az élet. A növények hamvas szárain az öröklétezést remélő éhes bogarak, alattuk gyerekgyíkok, felettük madárszárnyak. Minden szereplő a kék ég teremtő messzeségében gondolja el magát, habzsolja az élveket, vidáman, újult erővel nyújtja a halált osztó karmait. A tavasz kendőjét szétterítve feledteti a ganajdomb sírokat, a halandók torát, ünnepli a győztest, aki újra enni kér.