egy új hely

miért kell a blog?

"hátha valakinek örömet okoz, hátha valakit bosszant"

ki Luczifer?

Tulajdonképpen mindenki tudja, nem más ő, mint a sokat akaró kirúgott arkangyal, a világossághozó. Az egyik tény, a másik beváltatlan ígéret. Zuhanás + egy impozáns program elhalasztva. Azt hiszem ez teljesíthető.

kanyar a sugárúton

Luczifer = lucifer, illetve lucifer = Luczifer. Tudom, ne mond, de így a biztos! A változtatás nem azért történt, mintha bármi bajom lett volna a luciferrel. Meg voltam vele elégedve, bevált. De mit lehet tenni, ha a kiscicákat Lucifernek keresztelik és ezt követően a lelkes gazdák a világ összes lehetséges módján regisztrálják a cicusukat. Lucifernek a cicák nem hagytak egy talpalatnyi helyet sem. Hitted volna?

és azokat, akik csak itt férnek meg egymással

felnőtt látogatóknak

friss topikok

  • Indiáner: Hát mit tehet egy falkavezérrel? Követi! (2013.03.27. 22:18) Asszimiláció
  • Izabella.Jones: Blog revival, yes! ::)) Egyébként érdekes, hogy nem budapesti lakosoknál is megfigyelhető a kór. M... (2013.03.12. 10:56) Budapest szindróma
  • : Találtam egy honlapot, amelyre belépve, belépési csomagtól függően minden beszervezett tagod után ... (2012.03.29. 16:25) Egyszerűség
  • Dig, Lazarus!: Akiket nem lehet becsapni! Kiállnak a kormányfô mellett, aki egyedül képes feltétel nélkül elfogad... (2012.01.24. 13:16) Százezrek tüntettek
  • Biedermann: Óh, ez a dallamos német nyelv! :) Boldog Karácsonyt! (2011.12.24. 16:18) Boldog Karácsonyt!

naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

címkék

címkefelhő

lucifer tippeket ad

2011.03.17. 08:19 | Luczifer | Szólj hozzá!

Elől futsz? – Pásztorként teszed? vagy kivételként? A harmadik eset a szökevényé lenne … Első lelkiismereti kérdés,” (Nietzsche Bálványok alkonya)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A bejegyzések és a tippek
 
2006. november 16-át írunk. Csepeli György bejegyzésének címe: Őstermelők. „ Az ország tele van őstermelővel. Ők azok, akikre szabály, törvény nem vonatkozik. Jogaik vannak, de kötelességeik nincsenek. (…) kérnek és kapnak. (…) Nem kell kockáztatniuk (…) Hiszik, hogy ők a leghasznosabb elemei a társadalomnak, s a többiek azért vannak (...) hogy, (…) nekik segítsenek, soha meg nem szűnő panaszaik nyomán elnémuljanak. Őstermelők éppen úgy vannak a mezőgazdaságban, mint a politikában, a tudományban s a közszolgálatban. Igazi hungaricum ez a csoport, melynek tagjai nem azonosíthatók pontosan. Semmilyen idegen nyelvre nem lehet lefordítani a nevüket.
lucifer kommentjét nem kell kivonatolnunk, még ökonomikusan fogalmaz „Az őstermelő álruhába bújt felesleges ember? Ne fikázz! Ajánlj konkurens utat!”
2006. november 28. A bejegyzés címe: Köd. A szerzőnk szembe néz az élet nehézségeivel. „Nehéz e blogra sok olvasót vonzani, ha senkinek nem váltom ki a haragját, nem lövök nyilat a lélekbe, hogy ott irritáljon, fájjon.
Erős ködben érkeztem tegnap Tabra, (…) A táj ősszel kopár és riasztó. A kistérség polgármestereinek tartottam egy előadást a következő évek fejlődési irányát nagyban meghatározó nemzeti fejlesztési tervről. (…) A K+F, az innováció, a KKV-k üzleti környezetének igéi ebben a körben kevésbé találtak visszhangra, de a turizmus, a szociális integráció, a foglalkoztatás bővítése már felkeltette az érdeklődést. (…) Délutánra felszállt a köd.
Lucifer, még mindig szűkszavú: „Ja kérem a sors: gálya, kulizás. A sikert meg attól lehet várni, hogy hasra esik az ember, vagy letolja a gatyáját.
 
Ki, kihez, kivel beszél?
 
Nézzük a pozíciókat. Elsőre Csepeli György; politikus/bürokrata/tudós. lucifer; a községi kibic. Nézzük még egyszer Csepeli pozícióit. Csepelinél valami nem stimmel. Olvassuk újra! A lucifer esetében ez a feladat nem feladat, az ő pozíciója világos. De a Csepelinél vannak gondok, a politikus/bürokrata/tudós meghatározás valahogy nem stimmel, nem megnyugtató. Valami zavar. Ez az őstermelő az, az őstermelő, de mégsem az. Ez a hasznavehetetlenség az a hasznavehetetlenség, de mégsem az. Több is, más is. Ez nem egy gazdasági, társadalomszerkezeti, fejlesztési felvetés. Az is, de nem csak az. Ezt az ember érzi. Ahogy a másodikban megfogalmazottak sem egyszerűen egy projekt menedzseléséről szólnak. Arról is, de nem csak az! A köd felszálltától nem csak a Nemzeti Fejlesztési Terv elfogadását várjuk. Szerzőnk sem csak azt várja. Fontos neki, de nem csak erről van szó. A kattintást is, a kötődést is, a sikert is, befogadást is akarja. Nem a Főnöknek, a Megbízónak ír egy feljegyzést, hanem a Másikhoz, az Emberhez szól, aki érti, aki megpróbálja érteni a szót. Ez pedig nem a politikus/bürokrata/tudós, hanem a művész/gondolkodó ambíciója, aki többre vágyik, mint hogy szabályoknak megfeleljen, klisék szerint tolmácsolhasson egyet, s mást, például egy remek projektet. A kínált portékák között ott az Én is. És most jöjjön egy kitérő.
 
Kitérő I. A téma; a modernizáció, mint esetlegesség, mint szorongásforrás
 
Nézzük azt, amit akkor még nem tudtunk, csak sejtettük, de később megtudtuk, mert követtük a blogot. Mi az, ami rendre témája a Szerzőnknek és a blognak, ami rendre előjön. Ez a Közép-kelet európai modernizáció. Ennek társadalomszerkezeti, mentális okai, és a modernizáció élménye, a társadalom élménye, az egyén élménye. A szorongás. Az élmények szerepe abban, hogy olyan lett ez a modernizáció, amilyen lett. Zsákutcás, megrekedt, stb. A zsákutcás, megrekedt, felemás modernizációt követő csalódás. Amiben aztán egymásra találunk a Nyugattal. A csalódásban. Igaz ők a modern teljesítményeiben csalódnak, míg mi a modern hiányában annak meg nem teremtésében találjuk a csalódásra okot adó tényeket, de ez az együtt csalódás élményéből nem sokat von le. Másért csalódunk, de legalább szinkronban a világgal.
Visszatérve a bloghoz, a modernizáció, a megújulás, az innováció, az adaptáció és így tovább igen fontos, ha nem a legfontosabb témái a blognak. A nyugatosodás, és ennek a kudarca az össze hóbelevanccal együtt. Aztán persze majd előjön, hogy a Nyugat se elég innovatív, az is megfelelés, a versenyképesség gondjaival küzd, de most itt, e kitérőn, még a Közép-Európát - és benne magunkat - vettük a terítékre. Most még a jó százötven évvel ezelőtt a Rajnától keletre élők meghatározó élményről van szó, a „minden Egész eltörött, minden láng csak részekben lobban” élménye okozta szorongásról, az élmény forrásvidékéről.
A modernizációt itt jelentős csoportok, mint valami idegen „betöréseként”, és ennek megfelelően valami katasztrófaként élték meg. Túl gyorsan jött, túl hirtelen jött, nem volt a térség felkészülve, a modern világ sokaknak olyan ijesztő világot hozott, amiben nem lehet élni. És ez tart máig! Igaz, a határok keletre tolódnak, de ez a tolódás minket nem érint. (És egyre kevésbé, ha jól hallom az ünnepi megemlékezéseket.) Itt még nem látjuk a trendet, az esetlegességtől szenvedünk, félünk az előre nem látható eseményektől, aminél csak az előrelátható eseményeket tartjuk ijesztőbbeknek, itt még az új = veszélyforrás, a mindenre kiterjedő egzisztenciális bizonytalanság forrása. Ez az élmény – jó százötven évvel ezelőtt – páratlan kultúrát teremtett elsősorban német nyelvterületen, ahol a szorongók írtak a szorongóknak, a megalapozott szkepszis kritizált és a szorongást keltő esetlegesség élményén megfogalmazta önmagát. Ez az elkeseredéssel telt próbálkozás szüli Nietzsche életművét. Ami a felemás, deficites modernizációnk okozta helyzetünk következtében itt is a reneszánszát éli.
 
Kitérő II. Nietzsche tükrében; megmentőnk az erő
 
„Isten halott. Az is marad. És mi öltük meg” – tájékoztat a kor gondjait lereagáló Nietzsche. Annak idején. Amikor ott minden szétesett, minden eltörött, minden láng csak félig lobbant. Amikor a kor embere rájött; itt semmi sem a régi, és nem tud mit kezdeni az újjal. Ami idegen, ami ellenséges, amit senki se hívott. ami, …
És itt hátradűlök, és a szót átadom Aristonak! ( Irigység október 29) „Az "Isten halott" kijelentés Nietzschénél nem igazán Isten ontológiai létére vonatkozik, Nietzsche egyébként sem hitt a filozófia szent Gráljában, a szubsztanciában, az egyben, ami sok és ami önmaga okaként a világ oka is. Az ő kijelentése a morálra és a morál alapját alkotó értékekre vonatkozik.” Ami nem más – kotyogunk közbe – mint a kor alapmozgásai okozta alapélmények, az árvaság, a jelentős másik eljelentéktelenedése, az e feletti aggódás, ha tetszik a felnőtté válás okozta szorongó élmények megfogalmazása. Újra Aristoé a szó;  „összecseng Kant híres definíciójával, miszerint a felvilágosodás az önként vállalt kiskorúságból való kilépés.” A háttérben az iparosítással, az iparosítás szerkezet- csoportbomlasztó és szerkezet, csoportot generáló erejével. De itt, és ők még csak a bomlást vették észre. Isten halálát. És szorongtak!
De ebben a halálban azonban van jó is. Mert ami most eltűnik annak el kellett tűnnie. Mert a bajaink oka egy hosszan agonizáló kultúra, a kereszténység következménye. És ennek kapcsán Nietzsche leszedi a keresztvizet a kereszténységről. Megint Aristo -„Gondolatmenete a következő: a kereszténység az életet szenvedésnek, nyomorúságnak állítja be, tehát élet-ellenes, az élet szenved, tehát bűnös, szenved, tehát megváltatik, ugyancsak a szenvedés által - Krisztus szenvedése által. A gyötrelmet gyötrelemmel gyógyítja és a halál utáni üdvözülés: az élet tagadása. Krisztust a keresztfán elfogadhatatlan, véres szimbólumnak tartotta, a keletnek, a keleti rabszolgának a lázadása ez Róma ellen, ahol a szenvedés az arisztokratikus ízlés egy allűrje csak.” A bajaink okai, a rabszolgák lázadásával kezdődött, amikor a silányak, a gyengék intellektuális bosszút álltak az élet hordozóin és negatív tartalommal eggyé olvasztották a „gazdag”, az „istentelen”, „gonosz”, „erőszakos,” kategóriáját és ezzel a szerencsétlenek, a csúnyák, az ügyetlenek, stb., lettek a kultúrateremtő jók. Egy élhetetlen kultúrát emeltek értékké. Rontott verzió – dörgi Nietzsche. És végre vége! Jöjjenek azok az egészséges ösztönök, amelyeket eddig a rabszolgamorál az uralma alatt tartott! És itt Nietzsche magát szólaltatjuk meg: „És tudjátok-e, hogy mi nekem a „világ”? Megmutassam nektek az én tükrömben? Ez a világ hatalmas erő, kezdet és vég nélküli, óriási rendíthetetlen erőmennyiség (…)  a Semmi határolja, nem az elúszó eltékozolt (…) semmi, hanem a meghatározott erő (…) a legegyszerűbb formákból a legbonyolultabbakat hozva létre … majd a bőségből újfent visszatérve az egyszerűségbe … ez az önmagát örökké megalkotó majd leromboló világ az én dionüszoszi világom, e kettős kéjjel teli titok-világ, az én jón-rosszon túli világom, cél nélkül, ha ugyan a cél nem éppen e körforgás boldogságában rejlik … Ez a világ a hatalom akarása – és semmi más. És ti magatok is ez e hatalom akarása vagytok – és semmi egyéb.” (A hatalom akarásának utolsó mondatait idéztem) 
Ez a beszéd meglehetősen világos, de azért adjunk teret jó Aristo élvezetes és hasznos szavainak.  „Ahhoz, hogy megértsük Nietzsche gondolatait a hatalomról és az akaratról, mindenekelőtt látni kell, hogy nála a világ princípiuma, lényege az erő. (…) A "hatalom akarása" az erő természetéhez tartozik, érvényre kíván jutni a dolgokban, hatalmában akarja tartani őket. Az akarat egy az erővel, az erő attribútumának mondhatjuk. Ha mindez igaz a hatalom akarása az erő természetéhez tartozik. Ebből kifolyólag a "jó" és a "rossz" semlegesek, nem hordoznak értékeket, hiszen az erő, mint egyetlen létező, nem akar sem jót sem rosszat - létezni akar.” Aristo felhívja a figyelmet – és ha ő, akkor mi is – hogy Nietzsche alapos félreértése lenne, ha a gondolatait a közönséges hatalomra vonatkoztatnánk. „A dolog nem az embernek más emberek feletti hatalmáról szól, e hatalom Nietzsche szerint puszta reprezentáció, felületes-külsődleges dolog, ezek az "urak" kimosakodott szolgák, a többiek elnyomása szolga voltukból fakad, hiányzik belőlük a szív és az értelem arisztokratikus vonása, melyek csak önmagunk uralását tartják követendőnek.” És ezzel már ott a holnap, a Nietzsche jövendölte, kívánta holnap, ami majd az „übermensch” teljesítménye lesz. Az önmagát és sorsát elfogadó ember feletti emberé, aki a remény, a megváltás a boldogtalanok hitegetésétől mentes életet éli. És most hagyjuk el Nietzsche-t, és ugorjunk egy-két évtizedet.
 
Kitérő III. Mannheim tükrében; megmentőnk a fundamentumok tervezése
 
Mannheim: Az elméletek és a mentalitások korokhoz, csoportokhoz, rendelhetőek, a korok és a csoportok élményeivel magyarázhatóak. Az elméletek és a mentalitások önmagukon túl nyúlnak, létbeágyazottak, szerepük van. Amit Mannheim elindít: historizálás, létbeágyazás, funkcionalizálás.
A helyszín nagyjából ugyanaz, a problémák nagyjából ugyanazok. A diagnózis is, de kevésbé filozofikus, jóval kevésbé. És kevésbé költői, jóval kevésbé. Az igazság az, hogy nem költői. És kevésbé extatikus, sőt egyáltalán nem az. Ennek megfelelően a válaszok is eltérőek lesznek. De itt még nem tartunk.
Mi történt? – kérdezi a modern kort nézve Mannheim. A korábbi monopóliumok elvesztették a világnézetet alkotó, ellenőrző szerepüket – az Isten halott kijelentés lefordítva és kibontva – egymástól elszigetelődött körök jelentkeznek a maguk verzióikkal. Állandó a konkurencia. A nyílt konkurencia. Az új világban az autoritás & hit helyett az ész ítél. Ami jó lenne, de mégsem jó, mert baj van; minden egyes kör más-más módon gondolkodik. Erre nem számítottunk! (Mármint a kor embere Közép-Kelet Európában.) És ezzel bejön a szétesettség élménye. Mert ezzel megszűntek az egységes alapigazságok, az egységes értékhierarchiák rendszerei és helyükre a gondolatok, a paradigmák konkurenciája lép. Több határozott irány versenye a világ, ami a kor emberét világos döntésekre kényszeríti. Kötődzők és irányok sehol. Létezés védőháló nélkül. Isten halott! És a filozófia sincs valami jól – teszi hozzá többekkel együtt később. Minden mozog, a nézőpontok ugyanúgy, ahogy a vizsgálat alá vont tárgyak, nincs konszenzus, nincs monopólium. Konkurencia van! És lemaradás van. A technikai fejlődés előzi a társadalom alkalmazkodóképességét, az alkalmazkodás terén nyújtott teljesítmények elégtelenek. A liberális struktúra rendkívüli előnye a rugalmasság, de szenvedéseket okozó hátránya, hogy mindezidáig – itt már a múlt század harmincas éveiben vagyunk – nem sikerült a nagytársadalom számára megfelelő organikus berendezkedést létrehozni. És ez nagy baj. Mert jönnek a diktatúrák, amik nem a liberális demokrácia fejlődésének véletlenszerű és hibás alakulásának történelmi kijavításai, hanem a hibák következtében a hatalom egy csoport javára való kisajátítása. És azért, hogy ez ne fordulhasson elő a demokráciát meg kell tervezni. A fundamentumokat! Mert ha nem, akkor jön a diktatúra. De ennek „a fundamentálisan megtervezett (polgári) társadalomnak” semmi köze a diktatúra használta tervezéshez. Ez a tervezés olyan dolgokat érint, mint például a véleményképző intézmények helyes kialakítását, a spontán impulzusok tárgyszerű kezelését, a strukturált nyilvánosság működtetését – ellentétben a diktatúrák tömegre szabott nyilvánosságával, ami szintén meg lett tervezve!, de másként, másért – a társadalmi jóváhagyások intézményeinek el- és befogadtatását, stb.
A tervezés Mannheimnél a társadalom hibaforrásainak tudatos felügyeletét, szükség esetén kezelését, irányítását, a kellő beavatkozások proaktív megtételét jelenti. Cél; a szabad vállalkozó kedv jól tagoltan összekapcsolásra kerüljön az ezt támogató intézményes berendezkedésekkel. Cél; hogy a politikai akaratképzés során a szembeszegülő akaratokból ne egy divergáló valami, hanem egy együttesség, kooperáció keveredjen ki. Ehhez új, a dolgokat belátó emberre van szükség, aminek a megjelenése elősegíthető. Ennek kapcsán olyan dolgokra gondol, mint például a kísérleti életközösségekben, a pragmatizmus, a behaviorizmus és a mélylélektan terén elért eredmények felhasználása. (A sor azóta csak bővült!) Azt mondja, a társadalom szereplőit a lehetséges és szükséges funkciók tudatosítására kell felkészíteni, a hibás lelki fejlődés, okozta károsodásokat kezelni kell. Nála az új ember nem egyszer csak megjelenik, hanem megjeleníthető, alakítható. Nem a még oly’ magával ragadó filozófiai értekezésektől várja a gondok kezelését, hanem a pedagógiai, és aktív társadalmi beavatkozástól, konkrét gazdasági, politikai, szociálpszichológiai feladatok elvégzésétől. Szituációhoz kötöttség van és interdepenciák, kölcsönös függőségek vannak és kezelések vannak. Itt kell eligazodni. Kutató és szintetizáló szociológiára van szükség. Mannheim azt mondja, tévedés volt azt hinni, hogy a világ egyszerűen ráhagyható az egyénekre, ahogy azt is téves volt hinni, hogy az egyéneket magukra lehet hagyni, hogy szubjektíve értelmet keressenek a világnak, saját cselekedeteiknek.  E helyett valamilyen konszenzusos tervező-állam kell, ami segíti a fent jelzettek megvalósulását. Mannheim nem írja le, a mindennapok emberét, számít rá, nincs oda érte, de belátja vagy vele, vagy minden elveszett. Az élet nem kívánságműsor.
Összefoglalva: Mannheim – Isten meghalt foglalkozzunk a hagyatékával; a konkurenciával, vagy mi is meghalunk.
 
Vissza az elejére!
 
Nos, miért volt e meglehetősen hosszúra sikeredett kitérő? Hogy felmutassuk azt a két hátteret, ami az adott téma kapcsán a posztok, illetve a kommentek mögött meghúzódtak. A Csepeli György politikus/bürokrata/tudós háttere mögött ott a művész/gondolkodó. Ő és Nietzsche. E nélkül nem érthető a blog. Ez így nem igaz, érthető, csak több lesz a félreértés, a tévedés és kevésbé szórakoztató. És kevesebb a megválaszolandó kérdés! A luciferi pozíció - a községi kibic - megnyilvánulásait, pedig a mannheimi tükör használata magyarázza. Ezért ő hajlamos minden helyzetbe belevinni a permanens átépítés feladatát éppen úgy, mint a gazdaságból vett párhuzamokat használni. Az egész nagy alkalmazkodásban, felzárkózásban, modernizációban egy elvégzendő feladathalmazt lát. Ezért jókedvű, sosincs elkeseredve, mert mindig van teendője.
A Nietzschei erő más, az nem tervez, hanem megvalósul. A sas nem tervezget, nem tárgyal a bárányokkal. Aki az ő tükrét használja, és amikor az ő tükrét használja, az elől fut, mint a kivétel, mint a szökevény. Aki Nietzsche tükrét használja az egyszerre kivétel és szökevény. Kivétel, aki felismeri az igazságot és szembe néz vele és szökevény, aki a nyáját elhagyva előreszalad „Itt futok, másként nem tehetek!” A felismerésnek, a bennünk lévő erőnek kell engedelmeskedni, nem másnak, és fut. Aki kíváncsi rá fusson vele! Ő nem tehet mást. „Elől futok, másként nem tehetek!” Mondom a sasnak nincs miről beszélnie a bárányokkal. Ideje sincs rá! Fut. Nietzsche tükrével. Igaz nem extatikusa, hanem Máraisan. De fut. Elől. Lucifer viszont egy vacakolósabb fajta. A futás, még kevésbé az elől futás nem kenyere, és ha nagyon muszáj, akkor sem kivételként, nem szökevényként, tenné, hanem pásztorként. Nézzük a példát, aztán fejezzük be villámgyorsan, mert már így is rém hosszú.
Láthattuk, hogy az őstermelő c bejegyzésben, szó van ugyan az agráriumról, de jóval inkább a mi rabszolga népségünkről, a versenyképtelenek, a gyengék, a sírósok, a kunyerálók, a panaszkodók, a többieket lenyúlók alkotta kultúráról. Akik túrhatják a földet, vigyázhatnak valahol egy íróasztalra a lényegük, hogy teljesítmény nélkül követelnek, és ehhez gyártanak kultúrát. Ha a többiek ezt benyelik, mindenki beledöglik. Mert ez a silányak kultúrájának a következménye. Az egyetlen teljesítményük egy kultúra, amibe mindenki beledöglik.
Az, aki itt dotációkról kezd gondolkodni az nem hülye ugyan, de nem igazán érti meg a blogot. Nos, én nem kezdtem a dotációról beszélni, hanem javasoltam; átépíteni! Nem fikázni, hanem új utakat építeni! A mannheimi tükörben láttam, láttattam a dolgokat. Az el nem hangzott reakció; Átépítene? Mit? A sast, vagy a bárányt? Ne adj isten a viszonyukat? A világ rendjét? Vagy ami legalább ennyire borzalmas építsük át a rabszolgákat? Ezekből a büdös rohadt életben nem lesz ember, „übermensch”! Le kell őket rázni. És fut tovább, mert mást nem tehet. Lucifer hallva az el nem hangzott választ, csóválja a fejét; ez az őstermelő így akkor sem maradhat, aktív társadalmi beavatkozásra, átépítésre van szükség, az új funkciók tudatosítására van szükség. És ez a srác se szaladgálhat itt csak úgy, elől, egyedül. Lucifer mindenütt csak munkát lát! A blogon épp úgy, mint az agráriumban. Csillog a szeme! És elkezd futni! Mert másként nem tehet!
 
P.S. I.
 
Természetesen tudjuk, hogy Csepeli György nem csak Nietzsche tükrével futkos elől, hanem aktívan szervez, építkezik, de most erről a kétségkívül meglévő művész/gondolkodó Csepeliről volt szó. Aki megkerülhetetlen. Legalábbis a blogján. Ne tessék reklamálni. Ezért még ne!

P.S. II.
 
A kép ismételten csak illusztráció. Nem a konkrét lucifer, amikor tippet ad, vagy nem ad tippet. Csak illusztráció.
 
(Folyt. köv. Mit csinál lucifer, amikor fut?)

 

Címkék: iii lucifer

A bejegyzés trackback címe:

https://luczifer-bazar.blog.hu/api/trackback/id/tr242746306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása