Mindig a Másik Én-je! A másik Én dinamizmusa. De milyen a Másik Én-je, ami megakadályozza az Egyik megértését?
Ha a Másik nem újszülött, akkor van neki bizonyos Én-je, Én-képe, -ideálja, -projektje, stb. Ami – mert már nem újszülött – kialakult, alakul, és minden valószínűség szerint alakulni is fog. Amihez valamilyen viszonya van. Amit sémák támogatnak. És a Másiknak az Én-képe, Én-ideálja, stb. mellé van tapasztalata. Ami ezt a viszonyt vagy megerősíti, vagy nem. A Másik arra törekszik – mint minden ember – hogy egyre nagyobb megfelelés jöjjön létre az aktuális és az ideális én-képe között. (Negatív Én-kép esetén is) Szerencsés esetben itt csökken az eltérés, és a Másik egyre inkább olyanná is válik, amilyenné válni szeretne. És boldog. De nem mindig és nem minden Másik ilyen szerencsés. Van amikor a tapasztalat az ideális Én-kép ellen hat. (Negatív esetén is konfliktust okoz)
Az "Én" harcol
Vegyünk erre egy példát. Ha a Másik azt gondolja magáról, hogy ő szép, okos és hát ezért méltán aspirálhat domináns szerepekre, de egy kukkot se ért abból, amit az Egyik mond, esetleg félig-meddig érti, de abból, amit félig-meddig ért, arra a következtetésre jut, hogy a dominancia vágyát alapozó sémák tökéletlenek. Ez esetben inkongruencia alakul ki Én-képe és tapasztalata között. Mert azt veszi észre, hogy egyre kevesebb dolgot ért meg (= illeszthető eddigi sémái közé), egyre kevesebb dolog erősíti meg, és így egyre szerényebb az esélye, hogy eddigi konstrukciói alapján a vágyott Én-képe visszaigazolást nyerjen. Pedig ő okos. Neki jár a domináns szerep. Legalábbis az én-képében, és én-projektjében ez szerepel. Amit most veszélyeztet a tapasztalat. Ez egyfajta dezorganizációt, az egységes én-érzés megbomlását hozza, ami figyelmeztető szorongással jár, amit minden ember igyekszik elkerülni. A mi Másikunk is. Az elkerülésnek sok módja van, az egyik, ha az önértékelést erősítő sémákat a tapasztalat alapján átépíti, a másik, ha a tapasztalatokat építi át, azaz torzítani kezdi. Az átépítés teljesítménye korlátos - mert ott vannak azok a limesek! - a hárításé azonban korlátlan.
Megértés helyett hárítás
Ez utóbbira, mindenki által használt jól ismert példákkal szolgálhatunk. Ilyen a racionalizáció, amikor különböző "okokat" kreálunk, vagy amikor egyes dolgokat nem veszünk figyelembe, másnak észlelünk, mint ami, esetleg bizonyos tények tudatosulását egyszerűen megakadályozzuk. Stb. Ezt teszi a Másik, amikor az Egyik egy-egy közlésének egy-egy részletéből a „új” közlést szerkeszt, és ezt megcáfolja, mintha erről beszélt volna az Egyik. Az Egyik csak néz. Ha rutintalan pipa lesz. Erről szó sem volt!- mondja. Ki foglakozik azzal?! Domináns akarok lenni! Ehhez kell egy észlelet! – jön a ki nem mondott válasz és közben folyamatosan konstruálja azt, amit neki hallania jó, amit már "hallott" is, hogy Én-képe közelebb kerüljön a maga választotta ideálhoz. Tagadja, figyelmen kívül hagyja a felé küldött jeleket, a tiltakozást is. Azokat, nevetséges, silány védekezésnek állítja be, homályos utalásokkal leminősíti, esetleg nyílt sértegetésekbe kezd. Az események, a közlések során átsiklik, vagy irrelevánsnak minősít egyébként lényeges elemeket, csak azért, hogy ne kelljen megértenie valamit, ne kelljen újra gondolnia semmit, ami alapján azt, amit oly’ nagy nehezen elért – hogy büszke önmagára – veszélyeztetné. Ö szép, okos és domináns. Lelkesen lezár vitákat, kivonul, bevonul, cirkuszol s közben esze ágában sincs a Másikat megérteni. Lelkesen értetlenkedik. Olyan lelkesen, amilyen lelkesen majd megérti azt az Egyiket, akitől a dominancia átszármaztatását várhatja. Ott jön az "aha", s elfogadja, hogy 2*2=6,33.
Mindenki másként csinálja; ugyanazt.
Ez idáig rendben is van. Hozzáfűzni talán csak annyit fűznék, hogy az „Én” nem csak ebben a konkrét, nem túl bonyolult, banális szerkezetben és dinamikában akadályozza a megértést, hanem általában. Bonyolultabb képleteknél is. Tudniillik mindenkinek vannak ilyen-olyan álmai, rémálmai, van, amire büszke, amire önérzetét alapozza, van, amitől retteg és így tovább. Ezeket védve, ezek elől menekülve érti meg, érti félre az Egyik a Másikat. Aztán a Másik az Egyiket. Erre vagyunk ítélve.
